Minden alkalommal, amikor véget ér egy akció, ez a feladat következik: beszámolót írunk, fotókat válogatunk, elszámolást készítünk és közzétesszük. De most… most ez a megszokott feladat más lett, átalakult.
Talán egy picivel több érzés kerített hatalmába az elmúlt két intenzív hét során, picivel több hatás ért, picivel több fáradtságot éltünk meg, több elképesztően rossz vagy épp a nehéz helyzet ellenére mégis nagyon biztató történettel találtuk szembe magunkat.
A hatások egyvelege pedig egy nagyobb boldogságlöketet, örömöt, büszkeséget is hozott magával, hogy szépen mérlegre téve minden egyes fárasztó nap után úgy érhessünk haza útjainkról, hogy teljesen elégedetten elmondhassuk: ez a tízéves Juventutti születésnap pontosan úgy zajlik, ahogyan szerettük volna. Azt tesszük, azt tettük, amit tennünk kell, amit egyébként is teszünk nap mint nap, csak most igazán ünnepélyes, hatalmas formában. Úgy ünnepelünk, ahogyan megálmodtuk.
Igen, ilyen eseményekkel teli, intenzív és erős volt az elmúlt két hetünk. Hiszen tízévesek vagyunk, és nagyon nagy célt tűztünk ki néhány hónapja. Ilyen még korábban nem volt, hogy egy akció keretén belül 10.000 lej összegyűjtése legyen a cél, és arra sem volt példa egy akció során sem eddig még, hogy mindenkihez, de tényleg
mindenkihez ellátogathassunk, aki valaha segítséget kért tőlünk.
Most ezt megtehettük, és ezt csakis nektek köszönhetjük. Nektek, akik segítettetek, akik adományoztatok, akik vásároltatok a nagy, ezer szeletes virtuális tortánkból.
Az online adománygyűjtés február 1-én indult, és 52 nap alatt gyűlt össze a kitűzött összeg, amit még 60 lejjel túl is léptünk. Összesen 189 adományozó döntött úgy, hogy segítene adományával: banki átutalással összesen 1.360 lej, online bankkártyás adományozáson keresztül pedig 8.700 lej érkezett az elmúlt közel két hónap alatt a számlánkra. A teljes összeget élelmiszerek megvásárlására fordítottuk: két-két hatalmas élelmiszercsomaggal látogattunk el minden családhoz, ami azt jelenti, hogy 210 bőséges csomag került az autóinkba március 22. és április 1. között, amit 16 településen (Csíkszereda, Gyimesközéplok, Hidegség, Csaracsó, Csiba, Csíkszenttamás, Csíkcsicsó, Csíkmadaras, Madéfalva, Jenőfalva, Csíkszentdomokos, Csíkmindszent, Bánkfalva, Csíkszentsimon, Csíkszentimre, Tusnád) adtunk át a családoknak.
Az akció alkalmával összesen 105 családnál jártunk, 337 gyermekkel találkoztunk, és ugyanennyi kis kézlenyomatot kértünk tőlük ajándékba,
hogy ilyen formában is felejthetetlen maradjon a tízéves születésnapunk. Arra kértük a gyerekeket, fessék be a kezüket és hagyjanak nyomot a papíron nekünk, hiszen
az Alapítvány számára ők a legfontosabbak, és a mi életünkben már nyomot is hagytak.
És igen, azt is szerettük volna, hogy mindenki, aki ebben az akcióban vagy valaha, akármilyen formában segítette munkánkat, támogatta kezdeményezéseinket, láthassa, hogy mennyire sok gyermek boldogságához járult hozzá kisebb vagy nagyobb adományával, apró gesztusával, jócselekedetével.
Az, hogy az Ezer tortaszelet a nélkülöző gyerekekért akció sikeresen zárult, nagyon nagy dolog számunkra. Örömteli pillanat volt, amikor láttuk, hogy tényleg összegyűlt a szükséges összeg. Ez ismét bebizonyított egy nagyon fontos dolgot: a munkánkat értékelitek, a céljainkat szívesen támogatjátok, igazán jó emberek, elképesztő közösség vagytok. Olyanok, akik nem közömbösek, akiknek fontos, hogy a környezetükben lévő kevésbé szerencsés helyzetben élő emberek mindennapjaira hatással legyenek.
Olyanok, akik számára a nélkülöző gyermekek élete és jövője pontosan olyan fontos, mint nekünk.
És igen, ezek a gondolatok adnak nekünk erőt nap mint nap, és emiatt tudjuk, hogy az elkezdett munkát folytatnunk kell. Most tízévesek lettünk, de ha ilyen támogató közösség van mellettünk, biztosan leszünk még tizenöt, húsz, huszonöt és kitudja még hány évesek is, és ezt csakis nektek köszönhetjük. Köszönjük!
Az akcióról készült elszámolási kimutatás itt olvasható.