2017-2018

2017. novemberében indult útjának Csikós Farkas Kata ötlete alapján, a Juventutti Alapítvány bekapcsolódásával a Dr. Lili az iskolában – Dr. Lili az óvodában projekt, melyet a Lázálom Lilivel című mesekönyv hívott életre. A projekt során a könyv írója és szereplői, Dr. Lili, Fecsi, Szörcsi, Hosszúfül és mások, látogatnak el a bekapcsolódó óvodai csoportokba és osztályokba, hogy a meséken keresztül építsenek egy ösvényt a gyermekek és a kórházi kezelések, vizsgálatok olykor ridegnek vagy ijesztőnek tűnő világa között. A novemberi első „próbafoglalkozások” megtartása után (a József Attila Általános Iskolában és az Aranyalma napköziben), elindult a jelentkezés a projektre: a helyek néhány nap alatt beteltek, így decemberben a kis csapat elérkezett a karaván első állomására. A Napraforgó napköziben összesen három csoport várt Dr. Lilire és csapatára, több tucat kis kíváncsi szempár leste, ahogy a varázslatos táskából előbukkannak a ritkán látott szereplők. A foglalkozás során elhangzott egy mese a Lázálom Lilivel című könyvből, a gyermekek mesélhettek saját kórházi kalandjaikról, majd kipróbálhatták a sztetoszkópot, megfoghatták a fecskendőt, megnézhették, hogyan helyez be az asszisztensnő a játékbabának egy branült, sőt egy kis időre ők is Dr. Lili bőrébe bújhattak. Az új év kezdetén, 2018. januárjában, első utunk a Micimackó napközibe vezetett, itt összesen hét csoport találkozott Dr. Lilivel, majd egy kis szünet után, március elején, a Novák cukrászda meghívására, Felkészülés a kórházi kalandokra című előadáson és eszközbemutatón vehettek részt érdeklődő gyermekek és szülők. Márciusban még a Kópé Góbék közösségi tér otthonoktatott gyermekeivel is találkozhattunk, akiket ugyancsak elvarázsolt Dr. Lili mesés és valós világa, majd március végén a Nagy Imre Általános Iskola három osztálya is vendégül látta Dr. Lilit és kedves kis csapatát. Az április is a Nagy Imre Általános Iskolában kezdődött, két osztály tagjai kapcsolódtak be a délutáni foglalkozásba.

Ezt követően, a hónap végén még az Aranyalma napközi négy csoportjával és a József Attila Általános Iskola három osztályával találkoztunk, így egy igen aktív hónapot zártunk. Májusban a Nagy István Művészeti Középiskola előkészítősei és a Csipike napközi négy csoportja látta vendégül Dr. Lilit és csapatát. A 2017-2018-as tanévet júniusban két Dr. Lili az óvodában foglalkozással zártuk: a Tulipán óvoda és a Napocska napközi két-két csoportja is találkozhatott a mesés szereplőkkel, hogy a mesén és a játékon keresztül barátkozzanak az orvosi vizsgálatok világával. A projekt alatt 2017. november és 2018. június között összesen 16 foglalkozás során közel 700 gyermekhez sikerült elvinni az orvosi eszközöket és a Lázálom Lilivel című mesét: összesen 35 csoport találkozhatott a mese szerzőjével és szereplőivel.

Köszönjük Csikós Farkas Katának, hogy partnerei lehetünk ebben a számunkra is igen fontos projektben, köszönjük minden intézményvezetőnek, tanítónak és óvodapedagógusnak az eddigi foglalkozások leszervezésében nyújtott segítséget. Kiemelt köszönettel tartozunk önkénteseinknek, akik a foglalkozásokon jelentős segítséget nyújtanak, és végül, de nem utolsó sorban köszönjük a Kolumbán Optikának a projekt támogatását! A Dr. Lili az iskolában – Dr. Lili az óvodában projekt ősztől folytatódik.

Juventutti Alapítvány
2018