Andrea története

Andrea 2014-ben született, nyitott hátgerinccel. V-P Shunt-öt viselő kislány, donga lábának korrekciójához speciális cipőket kell hordania. A kislány megfelelő fejlesztése érdekében Vojta terápián vesznek részt, és bizonyos időközönként vizsgálatok miatt szükséges magyarországra utazniuk, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekszógyászati osztályára. Szakorvosok javaslatára a szülők szükségesnek látták, hogy Andrea számára MR vizsgálatot kezdeményezzenek, mely alapján felmérhetik a kislány állapotát. Alapítványunk a költséges vizsgálat és az utazással kapcsolatos kiadások fedezésére hagyott jóvá támogatást Andrea számára.

Támogatásunk eredményeként a család Debrecenben végeztette el 2016. július 11-én Andrea teljes neuroaxis (koponya, gerinc) MR vizsgálatát (szakorvosi vizsgálat, MR natív és kontrasztanyagos vizsgálat), a költséges vizsgálat így nem terhelte anyagilag a családot. Az eredmények akkor nem mutatták ki műtét szükségességét.

Andrea jelenleg folytatja a számára előírt terápiát, szülei szeretnének két év elteltével egy újabb alapos vizsgálatot Magyarországon elvégeztetni, hogy jelenlegi állapotát felmérhessék.