Barbara története

Barbara 2015-ben született, kétoldali súlyos szenzorineurális (idegi tipúsú) halláskárosodással. 2016 októberében megműtötték, ekkor cochleáris implantátumot kapott (a cochleáris implantátum a belső fül működését veszi át, az elektromos impulzusok közvetlenül a hallóideget stimulálják, és elindítják a hallási folyamatot az agyban). Az implantátum beszédprocesszorral együtt fejti ki hatását, hogy a három éves kislány hallhasson. A készülék az első években elemekkel működött, 3-4 naponta volt szükséges új elemeket vásárolni hozzá. A megfelelő működés, és a kislány hallása érdekében ajánlott volt, hogy a készüléket újratölthető akkumulátorokkal, töltővel és csatlakoztatóval bővítsék, ami hosszabb ideig tartó folyamatos működést, így folyamatos hallást biztosít Barbara számára. Barbarának 2017.  szeptember 30-án indítottunk először online adománygyűjtést, így adományozóknak köszönhetően és alapítványunk hozzájárulásával a kislány készülékét sikerült újratölthető akkumulátorral és más kiegészítőkkel bővíteni, hogy folyamatosan, megszakítások nélkül hallhasson, és elindulhasson a beszéd megtanulásának útján is. A második online adománygyűjtést 2019-ben indítottuk, hogy a készüléket további kiegészítőkkel bővíthesse a család Barbara számára: a készülék rögzítéséhez szükséges, a vízben való használatot lehetővé tevő, és a tartós működést biztosító kiegészítőket sikerült megvásárolni a második gyűjtést követően.

Összefogásunk eredményeként és alapítványunk segítségével a család az első gyűjtés alkalmával összesen 2422 lej támogatásban részesült 2017-ben, illetve 2018 elején, majd 2019-ben további 3500 lejt sikerült átadni, amelyből banki átutalással összesen 1301,60 lejt, és a 2018-as évi jövedelemadók 2%-nak felajánlásaiból pedig összesen 2198,40 lejt adott át az alapítvány Barbara szüleinek.

Barbara jelenleg 2-3 havonta vesz részt különböző vizsgálatokon Kolozsváron, a család a vizsgálatokat végző kórházig majd haza 700 km-t utazik. A készülék az édesanya elmondása szerint jelenleg megfelelően működik, a kiegészítők nagyban könnyítik a mindennapokat.