Március 28-án online gyűjtést indítottunk, hogy olyan mélyszegénységben élő csíkszeredai és Csíkszereda környékén élő gyermekeknek segíthessünk, akik az elmúlt időszakban nemcsak a COVID19-járvány körül kialakult helyzet nehézségeivel, hanem az élelmiszerhiánnyal vagy éhezéssel is meg kell küzdjenek a mindennapokban. Az online jótékonysági akció indítását követően mindössze egy óra leforgása alatt gyűlt össze a kitűzött 5000 lej adomány, amelyet teljes egészében tartós- és alapélelmiszerre költöttünk. Az akció nem ért véget, továbbra is várjuk az adományokat, hogy mindezt megismételhessük, és újra segíthessünk. Adományozni IDE KATTINTVA lehetséges.
„Nincs, amit ennünk, nincs, amiből vásároljunk, és nem is merünk kimenni.” – Néhány nappal ezelőtt többek között ez a mondat is elhangzott, amikor Alapítványunk elnöke több rászoruló családot keresett meg telefonon, akikkel évek óta kapcsolatban állunk, és akikhez a tervek szerint húsvét környékén látogattunk volna el élelmiszercsomaggal. A járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel végül március 28-án indítottunk online gyűjtést a Juventutti Alapítvány honlapján keresztül, és a Facebook-on Alapítványunk elnöke jelentkezett élőben, ahol részletesen mesélt a kezdeményezésről. Az élő bejelentkezés alatt, az akció indítását követően mindössze egyetlen óra alatt gyűlt össze 5000 lej, amit ezúton is nagyon köszönünk mindenkinek! Az összeget teljes egészében tartós- és alapélelmiszerre fordítottuk, így 25 csíkszeredai és Csíkszereda környékén élő, különösen nehéz helyzetű, szegény, illetve mélyszegénységben élő család 90 gyermeke részesülhetett az adományokból.
A bőséges élelmiszercsomagok összesen 76 kg liszt, 38 kg kukoricaliszt, 76 csomag száraztészta, 38 liter olaj, több mint 38 kg rizs, 152 pástétom- és húskonzerv, közel 18 kg szalámi, 19 kg paszuly, 38 kg cukor, 76 darab krémsajt, 38 doboz margarin, 38 lekvár, több mint 13 kg sajt, csokoládé, nápolyi szelet, keksz, valamint 38 kg banán, 11 kg uborka, 36 kg paradicsom, 20 kg paprika és 77 kg narancs megvásárlásával készültek. Az élelmiszer március 30-án és 31-én már célba is ért, a családok hálásan köszönik mindenkinek, aki ehhez hozzájárult: „Minden este imádkozni fogok azokért az emberekért, akik ezt összegyűjtötték és elhozták.” – mondta egy édesanya, aki nyolc gyermeket nevel.
„A munkát folytatjuk, a krízishelyzetnek még nincs vége. Köszönjük mindenkinek, aki pénzbeli adománnyal támogatta a kezdeményezést. A bőséges csomagok magukért beszéltek, a családok köszönete, hálája leírhatatlan. A Merkúr Áruháznak és munkatársainak köszönjük, hogy segítettek a termékek gyors beszerzésében, a Gál Balázs pékségnek pedig a friss, finom kenyereket köszönjük, amit a családoknak ajánlottak. Köszönjük önkénteseinknek és Barninak, hogy tettrekészen, önzetlenül támogattak munkájukkal minket, hiszen elképesztően rövid idő alatt sikerült a termékek szállítása, pakolása, átadása. Köszönjük mindenkinek, aki hozzásegített minket, hogy az akciónk első felvonása ilyen sikeres legyen: nélkületek nem valósulhatott volna meg.” (Hasenec Tímea, elnök)
Az első adományátadás elszámolása ITT elérhető.