Április 8-án újabb kitűzött célunk teljesülhetett azoknak az embereknek köszönhetően, akik adományaikkal hozzájárultak, hogy továbbra is segíthessünk nagyon nehéz helyzetben lévő gyermekeknek. Ismét összegyűlt 5000 lej, amit élelmiszerre fordítottunk, és április 15-én 50 családhoz juttatunk el, így ezalkalommal összesen 169 szerény körülmények között és mélyszegénységben élő gyermek részesülhetett az adományokból. Az akció során ez már a második mérföldkőnek számít, ugyanis korábban is sikerült ugyanekkora értékben élelmiszercsomagokat átadni, erről ITT számoltunk be.
Látni, ahogy egy tíz éves kislány örömében felkiált, amikor a friss paradicsomot megpillantja a csomagban, ahogy a kis maszatos fiúcska komoly szemügyre vétel után vonja le a következtetést, hogy „Édesanyám, ez a csomag jó nehéz”, s közben arcáról csak úgy sugárzik a boldogság, vagy amikor az apró gyermekek tisztes távolságból lesnek a csomagokból kikandikáló édesség felé, mert még mindig nincsenek teljesen meggyőződve arról, hogy az tényleg az övék: ezek a pillanatok rengeteget elárulnak számunkra arról, hogy ezúttal sem tévedtünk, az adományok a legmegfelelőbb helyre érkeztek.
Az egyébként is nehéz körülmények között élő, de az országos kényszerállapot miatt, most konkrétan veszélybe került 50 csíkszeredai és környékbeli család számára készített élelmiszercsomagok 50 l olajat, 50 kg lisztet, 50 kg száraztésztát, 50 kg kukoricalisztet, 50 kg paszulyt, 50 rúd szalámit, 50 liter tejet, 50 kg cukrot, 50 kg rizset, pástétomokat, margarint, instant leveseket, lekvárt, több mint 300 csomag édességet, valamint 104 kg gyümölcsöt és 100 kg zöldséget tartalmaztak összesen. Az előre elkészített élelmiszercsomagokat 15 településen adtuk át rászoruló, többgyermekes családoknak.
Sok mindenkinek, sok mindenért tartozunk köszönettel, szinte kimondhatatlan az örömünk és a családok öröme is. Hálánkat, köszönetünket alapítványunk elnöke, Hasenec Tímea szavain keresztül küldjük mindenkinek:
Mint minden alkalommal, most is van, akinek köszönetet mondani, hiszen sokan segítitek munkánkat. Elsősorban természetesen azok felé szeretnénk kifejezni hálánkat, akik adományaik révén lehetővé tették, hogy beszerezhessük mindazt, ami a csomagokba került. Külön köszönjük a Domino Trade Kft-nek a rengeteg édességet, amit felajánlottak a gyermekek részére, az Amigo&Intercost-nak, valamint a Baraev Kft-nek, hogy kedvezményekkel tették elérhetővé termékeiket számunkra. Szeretnénk megköszönni Barninak, hogy segítségével a termékek beszerzése és szállítása ismét nehézségek nélkül történhetett, és nagyon köszönjük Orsinak, Katának, valamint Évinek, hogy a csomagok átadásánál könnyítették munkánkat. Nagyon köszönjük a sok kedves felajánlást, a figyelmeteket és kedves, biztató szavaitokat: igyekszünk a jövőben is tenni azért, hogy eredményesen össze tudjunk fogni mindazokért, akiknek szükségük van ránk.
A második adományátadás elszámolása ITT elérhető.