Bár maga az esemény a vírushelyzet miatt elmaradt, a segítségnyújtás megvalósult! De ugorjunk a történet elejére.
Nyáron kopogott be hozzánk a budapesti Infinity-yoga oktatója, azzal az ötlettel, hogy szervezzünk egy jótékonysági jóga eseményt Csíkszeredában, az erre felajánlott összeggel pedig támogassunk rászoruló csíki gyermekeket. Az ötlet és a jógaoktató története is megfogott bennünket, hiszen ő maga is Csíkszeredában és nehéz körülmények között nevelkedett, így nem volt kérdés, hogy mit válaszolunk.
A Csíkszeredai flow jóga másokért esemény végül a kialakult körülmények miatt nem valósult meg, de az online bejelentkezések és az Infinity-yoga segíteni akarása meghozta az eredményt: összesen 480 lej gyűlt össze, amelyet tanszerekre költöttünk el. Szeptemberben a Jótékonysági tanszergyűjtés során 280 lejre vásároltunk füzeteket, majd november elején további 200 lejt költöttünk el tanszerekre, hogy támogathassunk vele rászoruló gyermekeket.
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek az adományokat, köszönjük, hogy a jelenlegi helyzet ellenére is ilyen kitartó támogatókra, szimpatizánsokra lelünk folyamatosan! Köszönjük az Infinity-yoga-nak, hogy megkeresett az ötlettel, és bízunk benne, hogy a jövőben tudunk még együttműködni!